Szorongás, aggódás, pánik

Ebben a helyzetben, amelybe pár hét alatt kerültünk, teljesen természetes, hogy aggódunk, hogy feszültek vagyunk. Belefér a szorongás, a félelem és olykor még a pánik is természetes reakció.Pszichológusként, kollégáimmal együtt gondolkozunk azon, milyen módon tudunk segíteni, oldani a szorongást, csökkenteni a feszültséget.A Magyar Pszichológiai Társaság honlapjára Komlósi V. Annamária professzor asszony készített egy összefoglalót.Ebből szemezgetek:”Szorongás akkor keletkezik bennünk, amikor veszélyt érzékelünk, de a veszély megfoghatatlan, avagy nehéz ‘fogást találni rajta’. Ugyanis, ha nem tudjuk pontosan, hogy mivel is állunk szemben, akkor aligha tudunk védekezni ellene, hiába vannak sok esetre „előhúzható”, korábban kidolgozott megküzdő vagy védekező stratégiáink. Ilyenkor a szervezetünk egészen addig küldi szorongás formájában a vészjeleket, amíg úgy érezzük, hogy az ‘ellenség’ teljesen ismeretlen, és ismeretek hiányában nem tudjuk, hogy milyen eszközöket lehetne bevetni a negatív helyzet elhárítására. Szorongás léphet fel akkor is, ha olyannak ismerjük magunkat, aki többnyire eleve eszköztelen, ha nehéz élethelyzetbe kerül.  A szorongásunk veszély-, védtelenség- és kiszolgáltatottság,  vagy akár pánik-érzéssel társulhat. Mindezek természetesek a mentálisan teljesen egészséges embereknél is…” A lényeg, hogy ne hagyjuk, hogy a szorongás, főleg a pánikszerű érzések eluralkodjanak rajtunk. “Van, aki a vészhelyzetet érzékelve azonnal cselekedni akar,  tenni valamit a baj elkerülése érdekében, de nem kellően átgondoltan, hanem a ‘többséget’ követve. Ilyen jelenség például, amikor az emberek megrohamozzák az üzleteket és szinte mindent fölvásárolnak, amiről azt gondolják, hogy hasznos, ha ezekből óriási tartalékaik lesznek otthon. ” No, de honnan vesszük észre, hogy a szorongásunk, pánik-érzésünk már túlmegy a természetes, átmeneti vészjelzés-reakción? “Abból, hogy már teljesen a koronavírus tölti ki a gondolatainkat, annyira csak ezzel foglalkozunk, hogy már akadályoz a napi teendőink ellátásában, sőt, a kapcsolatainkat is megzavarja. Vagy annyira erősek a testi tüneteink, hogy azok már szakemberért kiáltanak. Ezt lehet, hogy nem mi magunk vesszük észre, hanem a környezetünknek tűnik fel. Ha valakinél ilyet érzékelünk, akkor figyelmeztessük, és segítsünk a gondolatait és érzéseit közösen mérlegelni, és ha szükséges, szakember segítségét kérni.”
Mint azt már fentebb említettem, két tényező generálja a szorongást: 1. a veszélyforrás sok szempontból ismeretlen 2. nincsenek az ilyen jellegű veszély kezelésére eszközeink
Tehát a megoldás: mindkét tényező esetében javítani kell a hatékonyságunkat. 1. Nem ismerjük az ellenséget? Akkor amennyire csak lehet, meg kell ismernünk a vírust és a hatásait. Sok tudományos adat nincs róla (még), de  már vannak róla hiteles információk.Szakítsunk rá időt, és ismerkedjünk meg az ellenféllel! Olvassunk róla, vagy hallgassuk meg a YouTube-on a számos hiteles orvos közül valamelyikük összefoglalóját.
2. Tekintsük át azokat az eszközeinket, amelyekkel hadba indulhatunk ellenük:Gyógyszer nincs rá. Pedig tudósok, kutatók tucatjai dolgoznak megfeszített tempóban, hogy kidolgozzák. Mégsem vagyunk teljesen eszköztelenek, teljesen kiszolgáltatottak. Tudjuk, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed. Ez a tény már eszközöket adhat a kezünkbe a védekezéshez. És ezeket az eszközöket már nagyon jól ismerjük: maradjunk otthon, ha tehetjük; ha másokkal kell érintkeznünk, tartsuk be a bő két lépés távolságot, ne fogjunk kezet, puszit meg végképp ne adjunk; a tömeget kerüljük; ha tehetjük, használjunk maszkot, egyszeri használatos kesztyűt… és itt már nem is kell tovább sorolni, hiszen mindenki tudja…
De ez a legtöbb embert nem nyugtatja meg. Holnap néhány olyan technikát gyűjtök csokorba, amelyeket ekkor érdemes bevetni!

Bojtos Tünde