Rossz jegy

Az elmúlt héten három szülő is fordult hozzám ugyanazzal a panasszal: rossz jegyet hozott a gyerek, pedig még csak egy hónapja kezdődött az iskola. Mi lesz így később?

Természetes, hogy ha gyermek messze a saját képességeit és az elvárásainkat alulmúló jegyet hoz haza, akkor a szülő érthetetlenül áll a helyzet előtt, csalódott, dühös, szomorú – temperamentumától függően. Bármennyire is rosszul érinti a szülőt a helyzet, bármennyire is nehéz a feltoluló indulatokat a helyén kezelni, ezt meg kell tenni. Ugyanis az indulatos reagálás nem oldja meg a problémát, sőt, még ronthat is a helyzeten.

Első lépésként kérdezzük meg a gyermeket, hogy mit gondol arról, miért lettek rosszak a jegyei. Nem mindegy, hogy nem tanulta meg a leckét, nem értette, esetleg nem készítette el a házi feladatot.

Fontos, hogy ne kikérdezés legyen, hanem beszélgetés. Amire időt szánunk. Leülünk. Mondjuk a nappaliban, hozunk egy bögre teát és egy tányér kekszet, ezáltal is nyomatékosítva, hogy partnerek közötti beszélgetés következik és nem kihallgatás lesz.

Nem lehet a gyereket nyaggatni azzal, miért nem hozott jobb jegyeket. Persze nem mindegy, hogy milyen jegyet hoz a gyermek, mert bizony beleszámít a felvételibe. De ha folyamatosan ez a téma, gyerekünk egy életre meggyűlölheti a tanulást, és komoly önértékelési gondokkal fog majd küzdeni, mert elhiszi, hogy csak annyit ér, amilyen jegyet kap. Pedig dehogy!

Nem kell nagyon mélyen belemenni ebbe a témába ahhoz, hogy belássuk, a jegyek csak számok, és néha köszönőviszonyban sincsenek a gyermek valós képességeivel. Lehet, hogy az adott teszttel ezt az eredményt érte el a tanuló, mással pedig mást ért volna el. A lényeg azonban nem az, hogy hányast kapott a gyerek, hanem az, megismerjük, miben jó a gyerekünk. Hogyan lehet a jó képességekre építeni, megerősíteni gyermekünket abban, hogy van, amiben jó (és mindenki más területen jó, nem mindenben és nem ugyanabban). Ezzel segítjük az önértékelése kialakulását: azt, hogy megismerje annyira magát, hogy tudja, ebben vagy abban a tárgyban, ezen vagy azon a területen jó, vagy nem annyira az. Ezzel meg tudjuk védeni a kudarcoktól is: hiszen saját magával szemben sem lesznek elérhetetlen elvárásai (egy botfülű gyerek sosem fog énekből jeles lenni, és egy kétballábas kisfiú sem hoz tesi ötöst fociból).

A gyerek megszidása, leteremtése, megszégyenítése, megbüntetése a rossz jegy miatt azért sem eredményes, mert legközelebb megpróbálja eltitkolni azt. Persze, az e-naplók világában ez nem egyszerű feladat, és inkább csak elodázni lehet azt, hogy a szülő megtudja hányast ért egy dolgozat vagy egy felelet. Ezzel pedig csak annak a lehetősége kerül időben messzebbre, hogy kiderítsük: mi az oka a gyenge eredménynek?

Egy biztos, mielőtt leülnénk a gyerekünkkel megbeszélni a dolgokat, érdemes végiggondolni, azt is, hogy neki ez mekkora csalódás. Ne feltételezzük startból, hogy nem készült rá, hogy elfelejtette, mikor lesz dolgozatírás, hogy nem érdekli a tárgy. Mert lehet, hogy tanult, hogy készült, hogy stresszes volt, és mégsem sikerült olyan jól az a dolgozat. Lehet, hogy pont nekünk akarta bizonyítani, hogy milyen jó ő ebben. És most el van keseredve, nullára süllyedt a motivációja és alighanem el ment a kedve a további tanulástól. Ezt pedig szidás, szemrehányás, büntetés csak tovább rontja.