Milyen a jó mese?

Elérkezett a november és ezzel a csapadékor, hűvös idő, no meg a korai sötétedés, amikor délután 4-kor már haza kell jönni a játszótérről, és amikor nem lehet a kertben futkározni, labdázni. Ilyenkor jó bekuckózni és jöhet egy jó mese! De milyen a mese?

A jó mese elvarázsol, elrepíti a gyermeket a képzelet világába, mégpedig szó szerint: mesehallgatás közben belső képek jelennek meg, a gyermek megjeleníti magának a hallott szöveget. Ez egy sajátos tudatállapot, amikor tökéletes egyensúlyban működik a bal és a jobb agyfélteke. A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket. A belső kép ugyanis feldolgozás: az indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása. A gyermek utazik a cselekményben, belekerül abba, elsodorja őt. Ebben a csodálatos állapotban megszűnik a félelem, a  szorongás, megnyílik a figyelem és az út a tudattalan felé. Bizonyított tény, hogy azok a történetek, amiket ilyenkor hall a gyermek (de a mesére nyitott felnőtt ember is) nagyon mélyen elraktározódnak, és sokszor olyankor tudjuk előhúzni ezeket a meséket a kincsestárunkból, amikor arra a legnagyobb szükségünk van, amikor lelki támasszá válik a mese üzenete, vagy amikor kulcsot ad a továbblépéshez.

Sajnos, a képzelőerő képessége eltűnőben van, ezért fontos aktivizálnunk a teremtő képzeletet. A teremtő képzeletnek, az aktívvá válásának van egy nagy akadálya: a készen kapott kép, a látott mese, amit a gyerek a tévén, laptopon, telefonon néz.

Amint a külső kép megjelenik, abban a pillanatban leáll a mese legfontosabb mozzanata: a belső képkészítés. Olyan, mintha mese lenne, de nem az. A gyermek nem tud elszabadulni, nagyon sok a belső feldolgozni valója, de nem tud különbséget tenni a belső és külső kép között. A tévé, vagy más monitor előtt egyre feszültebb, egyre agresszívabb lesz. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszerére. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.

A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére és feldolgozásra. Két-három éves kortól a szülővel közösen már meg lehet nézni egy tíz-tizenöt perces mesefilmet, de fontos, hogy folyamatosan figyeljünk arra, hogy a gyermek miként reagál a látottakra. Iskoláskor előtt semmiképpen sem lenne szabad átlépni a napi maximum fél órát, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Hogyha az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.

Azt sem szabad elfeledni, hogy bármilyen bájos legyen is egy kislány, a rajzfilmekben ábrázolt irreális ideáloknak megfelelni nem tudhat, így elkezdődhet egy életen át tartó elégedetlenség önmagukkal, a lehetetlen ideálok kergetésével együtt. Nem véletlen, hogy a megkérdezett általános iskolás lányok több mint kétharmada érzi magát kövérnek és csúnyának a Disney-hercegnőkhöz képest. A megjelenésen túl a mesékben a szépség nemcsak fizikai adottság, hanem gyakran társadalmi státusz is.

De én nem tudok mesélni! – panaszolja nekem a legtöbb szülő. Sokan félnek attól, hogy élő szóban meséljenek, és ne könyvből olvassanak fel. De meséljünk fejből még akkor is, ha nem a saját mesénket mondjuk el! Nem baj, ha valakinek ez nem erőssége, el kell olvasni előre a mesét, és rosszabbul, keverve-kavarva az eseményeket, részleteket is kihagyva akár, de fejből elmondani. Ritmikusan, dallamosan meséljünk, mert ez hozzájárul a nagyon erőteljes belső képek kidolgozásához. A ritmus, a dallam, az ismétlés segíti a gyereket a belső film megalkotásában.

Egy jó mese teljes, eredeti formában jut el a gyermekhez, nincs rövidítve, nincs kilúgozva belőle a konfliktus. Egy jó mese feszültséget teremt és feszültséget vezet le. A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet megjósolható, a feszültséget pedig az előre nem látható események adják. Eközben gazdagítja, mozgásba hozza a gyermek képzeletét és eligazítja érzelmeiben. Nem utolsósorban megfelel a gyermek életkori sajátosságainak és érdeklődésének. A mese  tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ. Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek tökéletesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli.

 

Bojtos Tünde

pszichológus