Gondolatok a nyári szünetről

Vakáció, Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat

Végre valahára elérkezett a nyári szünet! Sőt: már az első hét el is telt belőle. Nincs olyan gyermek, aki ne várná, legfeljebb a szünetet megelőző bizonyítványosztás okoz szorongást, feszültséget. No, de mostanra már a vártnál gyengébb jegyek is háttérbe szorultak, helyettük a pihenés és kikapcsolódás került előtérbe.

Mert mire jó a nyári szünet? Hogy ne az iskolában üljön a gyermek a legnagyobb hőségben? Hogy pihenhessen a pedagógus? Hogy problémát okozzon a szülőnek/nevelőszülőnek? Igen, ezek a tényezők is jelen vannak, de legfőképpen arra való, hogy a gyermek kipihenhesse magát. Ugyanis a szellemi fáradtságot, a huzamos ideig tartó szellemi megterhelést nem lehet pár nap alatt kipihenni, úgy, mint a fizikai fáradtságot. Az idegrendszernek hosszabb időre van szüksége a regenerálódásra. Ezért is ilyen hosszú a nyári szünet.

Lehet, hogy már elkéstem az alábbi tanáccsal, de ha nem, akkor a nyári szünet beosztásánál, tagolásánál érdemes figyelembe venni a következőket:

  • Közvetlenül az iskolakezdés után egy intenzívebb pihenős időszak következzen, mert az egész éves tanulás után nagyon elfáradnak a gyerekek. Nem szerencsés, ha egyből a nyári házi feladatokat veszik elő, vagy matektáborba küldjük.
  • A tanulás, ha van ilyen, mert valamiből felzárkóznia kell a gyereknek, vagy kapott a nyárra feladatokat, legyen a nyár közepére, leginkább júliusra, augusztus elejére időzítve. A tanulnivalót osszuk be, a tempó ne legyen feszített és semmiképpen ne legyen napi 3 óránál több. Ha nyári olvasnivalót kapott, bízzuk rá, hogy mikor szeretné elolvasni, akkor se nógassuk, ne célozgassunk rá, ha nem veszi a kezébe a könyvet. Ha úgy látjuk, már eltelt a nyár fele és még mindig kerüli a feladatot, üljünk le negyed órára a gyermekkel, és beszéljük meg vele, hogy miért nincs kedve elolvasni, tisztázzuk az esetleges félelmeit, majd közösen szabjuk meg, hogy mikortól és napi hány fejezetet kell elolvasnia, hogy lehetőleg 10-12 nap alatt végezzen az olvasmánnyal. Ajánljunk fel segítséget az olvasottak megbeszélésében és a könyv tartalmának a lejegyzésében.
  • Augusztus második felében lassan visszaállhat az élet a régi kerékvágásba. De ez se legyen a tanulás időszaka, nem jó az utolsó pillanatra hagyni a nyárára kapott feladatokat vagy a kötelező olvasmányt. Az utolsó 2 hétben annyiban foglalkozzon a gyermek és a szülő az iskolával, hogy beszerzi a tanévkezdés kellékeit és „rápihen” az iskolakezdésre.

Bojtos Tünde