Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat

Szorongás – gyakorlati tanácsok

A minap írtam egy pár gondolatot a félelemről, a szorongásról, de jórészt csak elméleti oldalról közelítettem meg a kérdést, most pedig jöjjenek a gyakorlati tanácsok!

1. a legfontosabb, hogy ha eláraszt a félelem, ne a kanapé sarkába bevackolva magunkat és a telefonunkat szorongatva várjunk arra, hogy valahonnan valami csodajóhír érkezik. Szedjük össze erőnket, álljunk fel és MOZOGJUNK! Az intenzív fizikai mozgás enyhíti a feszültséget, hoz annyi megnyugvást, hogy utána további konstruktív lépéseket tudjunk tenni. Akinek van kertje vagy olyan helyen lakik, ahol anélkül tud sétálni, hogy találkozzon másokkal, tegye ezt! Jót tesz a futás, a kocogás – ha kezdő vagy! De bent a lakásban is lehet súlyzózni, hasizom gyakorlatokat vagy kitőrések tucatjait végezni, jöhet fekvőtámasz és tólóckodás. Szerencsés az, akinek van otthon szobabicikli, futópad, taposógép. Mire elfáradunk, addigra a feszültség is csökken és tisztább fejjel tudjuk átgondolni a helyzetet.

2. nem megy se a futás, se a fekvőtámasz, rá sem tudsz nézni a futópadra? Akkor keresd ki a 10 kedvenc DINAMIKUS zeneszámod. Azokat, amelyektől valamikor (talán évtizedekkel ezelőtt, talán pár hete) még úgy érezted, táncolnod kell! És táncolj! Addig, amíg el nem fáradsz, addig, amíg úgy érzed, már nem vet szét az idegesség, netán már képes vagy mosolyogni is.

3. ha már úgy érzed, a kétségbeesés egy részét hátra tudod hagyni, vegyél elő egy papírlapot és írd le mi az, ami a leginkább aggaszt. Ha már nem csak belül, a lelked mélyén dédelgeted a félelmet, máris egyszerűbb lesz farkasszemet nézni vele. Aztán írd le azt is, hogy mi az, amit meg tudsz tenni magadért, szeretteidért. Ha képes vagy TERVEZNI, máris van egy kapaszkodód.

4. írj listát azokról a barátaidról, rokonaidról, szomszédaidról, kollégáidról, akivel jól esik beszélgetni és BESZÉLGESS! Hívd fel őket, és oszd meg velük aggodalmaidat. Kérdezd meg, ők hogy csinálják. A társas kapcsolatoknak a megléte már önmagában is megnyugtató.

5. strukturáld a rendelkezésedre álló időt és oszd be úgy, hogy jusson idő sok mindenre. Most két véglet létezik: az, aki otthon van, de otthon vannak gyermekei is, az egész nap végeláthatatlan tanulásból és házimunkából áll. És a másik véglet: az idősek, a szinglik, vagy akik bármilyen okból egyedül ének és úgy érzik, végtelen szabadidejük van, unatkoznak, nincs mivel kitölteni a hirtelen rájuk szakadt időt.
Pont azért, mert két véglet létezik, számukra külön-külön tanácsokkal jövök.

Kitartást mindenkinek!

Bojtos Tünde

Szorongás, aggódás, pánik

Ebben a helyzetben, amelybe pár hét alatt kerültünk, teljesen természetes, hogy aggódunk, hogy feszültek vagyunk. Belefér a szorongás, a félelem és olykor még a pánik is természetes reakció.Pszichológusként, kollégáimmal együtt gondolkozunk azon, milyen módon tudunk segíteni, oldani a szorongást, csökkenteni a feszültséget.A Magyar Pszichológiai Társaság honlapjára Komlósi V. Annamária professzor asszony készített egy összefoglalót.Ebből szemezgetek:”Szorongás akkor keletkezik bennünk, amikor veszélyt érzékelünk, de a veszély megfoghatatlan, avagy nehéz ‘fogást találni rajta’. Ugyanis, ha nem tudjuk pontosan, hogy mivel is állunk szemben, akkor aligha tudunk védekezni ellene, hiába vannak sok esetre „előhúzható”, korábban kidolgozott megküzdő vagy védekező stratégiáink. Ilyenkor a szervezetünk egészen addig küldi szorongás formájában a vészjeleket, amíg úgy érezzük, hogy az ‘ellenség’ teljesen ismeretlen, és ismeretek hiányában nem tudjuk, hogy milyen eszközöket lehetne bevetni a negatív helyzet elhárítására. Szorongás léphet fel akkor is, ha olyannak ismerjük magunkat, aki többnyire eleve eszköztelen, ha nehéz élethelyzetbe kerül.  A szorongásunk veszély-, védtelenség- és kiszolgáltatottság,  vagy akár pánik-érzéssel társulhat. Mindezek természetesek a mentálisan teljesen egészséges embereknél is…” A lényeg, hogy ne hagyjuk, hogy a szorongás, főleg a pánikszerű érzések eluralkodjanak rajtunk. “Van, aki a vészhelyzetet érzékelve azonnal cselekedni akar,  tenni valamit a baj elkerülése érdekében, de nem kellően átgondoltan, hanem a ‘többséget’ követve. Ilyen jelenség például, amikor az emberek megrohamozzák az üzleteket és szinte mindent fölvásárolnak, amiről azt gondolják, hogy hasznos, ha ezekből óriási tartalékaik lesznek otthon. ” No, de honnan vesszük észre, hogy a szorongásunk, pánik-érzésünk már túlmegy a természetes, átmeneti vészjelzés-reakción? “Abból, hogy már teljesen a koronavírus tölti ki a gondolatainkat, annyira csak ezzel foglalkozunk, hogy már akadályoz a napi teendőink ellátásában, sőt, a kapcsolatainkat is megzavarja. Vagy annyira erősek a testi tüneteink, hogy azok már szakemberért kiáltanak. Ezt lehet, hogy nem mi magunk vesszük észre, hanem a környezetünknek tűnik fel. Ha valakinél ilyet érzékelünk, akkor figyelmeztessük, és segítsünk a gondolatait és érzéseit közösen mérlegelni, és ha szükséges, szakember segítségét kérni.”
Mint azt már fentebb említettem, két tényező generálja a szorongást: 1. a veszélyforrás sok szempontból ismeretlen 2. nincsenek az ilyen jellegű veszély kezelésére eszközeink
Tehát a megoldás: mindkét tényező esetében javítani kell a hatékonyságunkat. 1. Nem ismerjük az ellenséget? Akkor amennyire csak lehet, meg kell ismernünk a vírust és a hatásait. Sok tudományos adat nincs róla (még), de  már vannak róla hiteles információk.Szakítsunk rá időt, és ismerkedjünk meg az ellenféllel! Olvassunk róla, vagy hallgassuk meg a YouTube-on a számos hiteles orvos közül valamelyikük összefoglalóját.
2. Tekintsük át azokat az eszközeinket, amelyekkel hadba indulhatunk ellenük:Gyógyszer nincs rá. Pedig tudósok, kutatók tucatjai dolgoznak megfeszített tempóban, hogy kidolgozzák. Mégsem vagyunk teljesen eszköztelenek, teljesen kiszolgáltatottak. Tudjuk, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed. Ez a tény már eszközöket adhat a kezünkbe a védekezéshez. És ezeket az eszközöket már nagyon jól ismerjük: maradjunk otthon, ha tehetjük; ha másokkal kell érintkeznünk, tartsuk be a bő két lépés távolságot, ne fogjunk kezet, puszit meg végképp ne adjunk; a tömeget kerüljük; ha tehetjük, használjunk maszkot, egyszeri használatos kesztyűt… és itt már nem is kell tovább sorolni, hiszen mindenki tudja…
De ez a legtöbb embert nem nyugtatja meg. Holnap néhány olyan technikát gyűjtök csokorba, amelyeket ekkor érdemes bevetni!

Bojtos Tünde

Újra hétfő – Tanulás

Egy hét otthoni tanulás után csak remélni tudom, hogy szombat-vasárnap nem volt sem házifeladat-írás, sem verstanulás, sem egyéb magolás. Remélem, hogy a heti hajtás után pihentek a gyermekeink. De ismét hétfő van és újra neki kell lendülni az iskolaépületen kívüli iskolának.

Ahogy azt javasoltam, strukturált módon, lehetőleg a délelőtti órákban, szünetekkel, és, ami még nagyon nehéz, a közösségi média nélkül. Mert úgy nem lehet tanulni, hogy közben a barátunkkal csetelünk. Persze gyakran van olyan feladat, amikor elkerülhetetlen az osztálytársakkal való megbeszélés, és emiatt vékonyka a határ a feladatok miatti csetelés és a dumcsi között.

Sok panasz, megjegyzés érkezett az előző blogbejegyzésemre.

A legtöbb panasz a tanulnivaló mennyiségével volt kapcsolatos. Nagyon sok szülő panaszolta, hogy az egyébként jó tanuló, értelmes, gyorsan dolgozó gyermeke képtelen volt 5-6 óra alatt elvégezni a feladatokat, gyakran reggel 9-től (mert azért remek dolog, hogy kicsivel többet lehet aludni) este 7-8-ig leckét írtak és tanultak. Két kliensem személyesen mesélt erről. Béni (kitalált név) 11. osztályos, gyakorlatilag megállás nélkül, reggeltől estig tanult minden nap. A kitöltött feladatlapokat, megírt esszéket le kellet fotóznia és határidőre elküldeni a tanárnak. Volt tanár, aki nem a nap végét tűzte ki határidőnek, hanem egy koradélutáni órát. Csakhogy egy másik tanár ugyanakkorra kérte a saját tárgyának a feladatait. Időnként Béni apja, aki otthonról dolgozott, félretette saját mukáját, és beszállt gyermeke feladatmegoldásába, hogy minden időre elkészüljön. Másik kliensem, Jázmin kiskamasz, 7. osztályos. Ő átlagos tanuló, egész nap egyedül volt otthon, felnőtt támasz nélkül dolgozott. Viszont, saját bevallása szerint nagyon sokat csetelt és bizony jórészt nem házi feladattal kapcsolatban.

Nagyon remélem, hogy a sok panasz a pedagógusokhoz is eljutott és megértik, hogy a kevesebb néha több, hogy nem kell(ene) a kifulladásig hajtani a tanulókat, mert ez az őrült ritmus nem tartható fenn sokáig, főleg nem hónapokig (márpedig hónapokig otthontanulás elé nézünk).

Nagyon remélem, hogy sok szülő adott visszajelzést a tanároknak: nem győzi a gyerek a mennyiséget, semmi másra nem marad idő. Ez fontos, hiszen a pedagógusoknak is kell hiteles visszajelzés, hogy alakítani tudjanak az elvárásrendszeren.

Sok szülő panaszkodott amiatt, hogy csak délután, a munkából való hazaérkezés után tudnak hozzáfogni a tanuláshoz. Ez valóban komoly probléma, hiszen az idő is kevés, a gyermek is fáradtabb, a szülő is fáradt már és ezért türelmetlenebb. Nagyon jó megoldás erre, ha a különféle tantárgyaknál az otthon egyedül levő gyermeknek segítenek a nagyobb testvérek, unokatestvérek, rokonok, ismerősök, aki éppen ráér, vagy otthonról dolgozik, de tud egy kevés időt szakítani arra, hogy online !!! , azaz Skype-on, Microsoft Teams-ben, de akár mailben, telefonon beszélve segítsen a gyereknek.

Több „tanulókör” szerveződéséről is olvastam, amikor az egy településen belül lakó gyermekere felváltva vigyáznak az éppen ráérő felnőttek. De ezzel pont azt érjük el, amit az iskolábajárás felfüggesztése tűzött ki célul: a gyermekek egymásnak adják a fertőzést, majd ki-ki hazaviszi a saját családjába. Igen, a szülőnek ez megoldás. De egy felelős szülő nem ezt a megoldást választja.

Szinte minden panaszkodó említette, hogy a magyar-matek-angol mellett a még néhány tárgy kerül sorra, biológia, fizika, történelem, földrajz, azaz kizárólag elméleti tárgyak, másra nem marad idő.

Holott pont ezek a MÁS tantárgyak, a készségtárgyak fontosak ilyenkor. Mert kell a tesi óra! Ha van kert, akkor ott lehet gimnasztikázni, futkosni, vagy játszani valamilyen labdajátékot a tesókkal. Ha meg nincs, akkor tornázni, szobabiciklizni bent is lehet. Fontos a rajzolás, a kézműveskedés. Ez is része kell legyen a napi programnak, ahogy az éneklés, zenehallgatás, az otthon elérhető hangszeren való játszás is. Mert mi lehet jobb kikapcsolódás, mint énekelni egy jót a tesókkal, szülőkkel? De lehet akár táncolni is vagy jógázni anyával, nagyobbaknak súlyzózni apával.

És ha másképp nem megy, tényleg érdemes felhívni az osztályfőnököt és elmondani neki: nem lehet megbírkózni a tanulnivaló mennyiségével. Ha pedig jön az elégtelen, amiért mégis elmaradt egy feladat, legyünk megértőbbek a szokásosnál és gondoljunk arra, tényleg ez a legnagyobb baj most, amikor ezerszámra betegszenek meg az emberek?

Józan mérlegelést kívánok pedagógusnak és szülőnek egyaránt!

Bojtos Tünde

Legyen a napnak egy struktúrája

Már három nap eltelt iskolába járás nélkül, de tanulással. Több-kevesebb tanulással. Persze, ez is fontos, de mellette még számos egyéb dologra kell időt szánni. Mi férjen bele egy napba? És hogy osszuk be a napot? Ezzel a két kérdéssel fordultak a legtöbben hozzám.Ami a legfontosabb: legyen a napnak egy struktúrája. Osszuk be közel azonosan az időt. Történjenek ugyanúgy, vagy közel ugyanúgy a dolgok. Legyen ez egyfajta sorvezető a gyerekeknek, tudják, mikor mit fog következni. A napirend kialakítását végezzük közösen, hallgassuk meg a gyermek(ek) véleményét, egyezkedjünk velük, mert ha részesei a történések alakításának, várhatóan nagyobb fegyelemmel, igyekezettel, netán lelkesedéssel vesznek benne részt.A reggeli kelés sok helyen nehéz, de ragaszkodjunk ahhoz, hogy közel azonos időben legyen az ébresztő, és ahhoz is, hogy ne aludjanak délelőttig. Nyilván valamivel hosszabb lesz az alvásidő, hiszen megspóroljuk az iskolába való utazás idejét. Jó, ha a tanulást délelőttre tervezzük be, mert ezzel a normál iskolai nap folyamatát követjük le, továbbá megtanulja a gyerek, hogy a feladat elvégzése az elsődleges. Ahogy a nagymamám mondta (aki most már 110 éves lenne, ha élne): akkor jobban esik az olvasás, sétálás, kikapcsolódás, ha tudjuk, hogy a napi feladat el lett végezve. Hogy a tanulás konkrétan hogyan történjen, az sokban függ az iskolától is. Az már most látszik, hogy nincs egységes módja a távtanításnak, hiszen a pedagógusok számára is egy új helyzet állt elő, amelyben ki kell találniuk hogy működjenek a dolgok. És persze a technikai feltételek sem egységesek. Nyilván három nap után nem is várható, hogy a távoktatás gördülékenyen beindul, de bízzunk abban, hogy további egy hét múlva már kezd kikristályosodni a távoktatás módja. Ahol több, eltérő korú gyermek él a családban, akik más-más iskolába járnak, ott ne lepődjünk meg azon, hogy iskolától függően változik az online tanítás módja.Hogy szülőként mit tehetünk a tanulás érdekében? Erről majd egy további posztban írok. Most csak annyit, hogy mit NE tegyünk: ne tanuljunk helyettük! ne próbáljunk mindent mindig kontroll alatt tartani! de ne is engedjük szabadjára a gyeplőt!Egy helyben ülni és csak tanulni unalmas, fárasztó, demotiváló. Ezért iktassunk be “tesiórákat”, legyenek szünetek, amikor rohangálni lehet az udvaron (ha családi házban lakunk) vagy akár iktassunk be 15-20 perc közös éneklést, táncolást.Próbáljuk az étkezések időpontját közel azonos időre tenni. Ezek előkészületeibe pedig vonjuk be őket is.Az három évesnél kisebbeknek délután alvás következik, az ovisoknak szintén ez lenne az ideális, de ha nem, akkor csendes pihenő. Sőt: az iskolásoknak is ez lenne az ideális. Ebéd után, tele hassal picit elnyúlni. A csendes pihenő NEM azonos a TV nézéssel, a számítógépes játékkal és a telefonozással. Délután mindenképpen legyen valami olyan elfoglaltság, ami a házi munkához kapcsolódik: takarítás, viráglocsolás, ruhák elpakolása, vagy akár felügyelés a kistesóra, míg a szülők valamit dolgoznak. Legyen valami, ami egyénileg fontos, kedvenc időtöltés (ideális esetben olvasás, rajzolás, kreatívkodás, kevésbé ideális esetben a kedvenc sorozat megnézése, vagy valamilyen digitális eszközön játszás). És legyen valami közös is, amibe mindenki, vagy majdnem mindenki bevonható: társasjáték, közös mesélés, beszélgetés, filmnézés, éneklés.Az esti rutin pedig ne térjen el a megszokottól. Attól, hogy kicsivel később lehet felkelni, még nem jelenti azt, hogy jóval később lehet lefeküdni. Mert, ugye tudjuk és nem tévesztjük szem elől, nem vakáció van, hanem távtanulás.

Bojtos Tünde

Beszéljünk a gyerekkel!

Tegnap itthon maradtak a gyermekeink. Ma is. Már egy hete sejtjük, hogy ez be fog következi. Napok óta kérdezik az iskolások, hogy mikortól maradhatnak otthon. És mi felnőttek is követtük a híreket, többet, jobban odafigyelve, mint máskor. És eljött az a nap, amikor nincs tanítási szünet, nem egy váratlan vakáció tört ki, hanem az iskolába járás szünetel, ami nem egyenlő a tanulás alóli felmentéssel. De erről, a tanulás mikéntjéről majd máskor.

Most inkább arról szólnék pár mondatot, hogy mit kell tennünk leges-legelőször: beszélnünk kell a gyerekekkel. El kell mondanunk nekik, hogy mi történik a nagyvilágban, ennek milyen következményei vannak és milyen feladatok hárulnak most rá. Az információ birtoklása csökkenti a szorongást. Az, ha nem tudják, mi történik valójában, félelmet kelthet bennük, beindul a fantáziájuk, és ez bizony sok sötét érzés melegágya lehet. Tehát próbáljunk a koruk, a nyitottságuk, a személyiségük figyelembe vételével beszélni arról, ami történik: a vírusról, ha már olyan korú, hogy megérti, a betegségtől érthető módon. Őszintén. Reális képet nyújtva, és megnyugtatást is adva: bármi történjék is, mi, a nevelőszülők itt vagyunk, vigyázunk rájuk, és persze magunkra is vigyázunk azért, hogy aztán legyen, aki velük törődik. Elmondhatjuk, hogy nekünk sem könnyű, hogy mi is aggódunk, főleg idős szüleinket, nagyszüleinket. Hiszen az aggódást amúgy is látják rajtunk, nem emiatt kezdenek el szorongani, hanem azért, ha nem ismerik az okát. Nagyon fontos, hogy feleljünk a kérdéseikre, mégpedig hamis illúziókeltés nélkül. Ha az a kérdés, hogy találkozhatok-e a szüleimmel, azt mondjuk, ami az éppen aktuális hivatalos álláspontnak felel meg. Ha ez megváltozik, tudassuk a gyermekkel is.

Lesz olyan gyermek, akit a nemvárt iskolai szünet olyannyira boldoggá tesz, hogy semmi más nem érdekli. Neki érdemes elmondani, hogy ez most akkor sem egy örömteli esemény, ha neki annak tűnik.

Lesz olyan gyermek, aki a bezártság ellen tiltakozik leginkább és nem fogja (akarja) érteni, hogy miért nem lóghat egész nap a haverjainál, nem költözhet ottalvósra a barátjához/barátnőjéhez, hogy nincs játszóterezés, hogy nem megyünk plázába, de a sarki boltba sem, ha nem muszáj. Ugyanakkor ez ne egy sima parancs legyen. Hanem egy világos, nyugodt hangvételű közlés, magyarázat és kérés is: arra kérlek, hogy ebben a nehéz helyzetben, amivel olykor mi felnőttek is nehezen küzdünk meg, állj mellénk, segíts ahogyan tudsz, de minimum azzal, hogy nem csak magadra gondolsz. Mert most jött el az a pillanat, amikor úgy tudunk egymásnak a leginkább segíteni, ha odafigyelünk egymásra, ha önmérsékletről teszünk tanúbizonyságot, ha – talán életünkben először – kipróbáljuk mi az a személyes felelősségvállalás.

Bojtos Tünde

Ez nem vakáció – 2020.03.16

A szokásosnál másmilyen napra ébredtünk ma. Kint ragyogó napsütés, a gyermeklelkekben öröm, hogy ma nem kell iskolába menni. A nevelőszülőké pedig aggodalom – ennek mértéke ki-ki személyiségétől függ. Egy biztos: nem szünet van, nem vakáció! Az, hogy ma nincs tanítás, mást jelent. És ez az a MÁS, amit meg kell értetnünk gyermekeinkkel, sajátjainkkal, neveltjeinkkel. Nagyon fontos, hogy gyermekeinket nemcsak az iskolától, óvodától tartsuk távol, hanem valóban OTTHON tartjuk őket. Nem lehetünk felelőtlenek, azt mondva, hiszen a COVID-19 járvány nincs még igazán érzékelhetően a közvetlen közelünkben. Csak a hírek szólnak róla… de nem érzékeljük.De most valami olyasmit tanulhatnak meg a gyermekek, tőlünk, felnőttektől, szülőktől, nevelőszülőktől, amit eddig talán nem: – személyes felelősségvállalás

– önkontroll
– feladattudat

Emellett szülőként mindenképp feladatunk lesz támogatni az otthon levő iskolás és óvodás korú gyermekeket egy

– új napirend kialakításában és betartásában
– a korábbinál sokkal nagyobb önállóságot igénylő tanulási folyamatok elsajátításában
– a rendszeres, személyes baráti kapcsolatok, közösségi élet hiánya következtében jelentkező pszichés nehézségekkel való megküzdésben, alternatív utak keresésében.

Aztán nagy feladat lesz a félelmek, a szorongás csökkentése, oldása. A hiteles, őszinte kommunikáció a gyermekeinkkel.

De minden krízishelyzet teremt olyan új lehetőségeket, amelyekből tanulhatunk, amelyből nyertesen jöhetünk ki. Tegyünk azért, hogy a mi gyermekeink a nyertesek közé tartozzanak! Konkrét ötletekkel ma is és az elkövetkező napokban is jelentkezni fogok.

Kitartást és derűt kívánok! 

Bojtos Tünde

Gondolatok a nyári szünetről:

Hol töltse a gyermek a nyári szünetet? Legyen sokat otthon, mert tanítási idő alatt alig van rá lehetősége? Utazzon sokat, hogy gyűjtsön minél több élményt? Menjen tábor(ok)ba, mert ott képzett szakemberek foglalkoznak vele? Látogassa meg a rokonokat, mert máskor erre nem jut idő? Vegyük számba a nyári szünet helyszíneit:

• Otthon: Kell az otthon töltött idő! Nem szerencsés, ha folyamatosan távol töltik a szünidőt a gyerekek az otthonuktól. Sok gyermek egész nyáron utazik, táborból táborba megy, némi kitérőkkel a nagyikhoz, pedig fontos hogy otthon is legyen, a megszokott környezetében töltse el az idő egy részét.

• Tábor: lehet ottalvós és hazamenős – hogy a gyermeknek mi a jó, függ az életkorától, de a személyiségétől is. Kicsi és/vagy szorongó gyermeket ne ottalvós táborba küldjünk! Itt mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy jóllehet nagyon divatosak a különböző fejlesztő foglalkozásokat kínáló táborok, egy normál tempóban, egészségesen fejlődő gyereknek semmiféle plusz fejlesztőtevékenységre nincsen szüksége. A gyereket legjobban a játék, a szabad mozgás fejleszti. A jó táborok nem fejlesztenek, hanem élményt adnak, ahol a gyerekek szabadon játszhatnak, kapcsolatokat alakíthatnak ki, és semmiféle elvárást nem támasztanak velük szemben.

• Nyaralás: már elkéstem azzal a tanáccsal, hogy hova menjünk, tehát inkább csak megerősítem azokat, akik valami nem messzi és nem drága célpontot választotta: nem a nyaralás helye a lényeg, hanem a szülőkkel, a családdal együtt töltött idő minősége és az élmények, amelyek nem annyira a helytől, mint a szülők személyiségétől függnek. Hiszen egy távolkeleti nyaralás is lehet unalmas, hiába vannak csodaszép pálmafák és türkizkék tenger, ha a gyermekkel nem törődnek, ha nincs a korának megfelelő program. És egy Tisza-tavi nyaralás, vagy egy eldugott kis faluban töltött idő is lehet felejthetetlen, ha a gyermek korának, személyiségének és érdeklődésének megfelelő programokat szervezünk, ha sokat játszunk, beszégetünk, és egymásra figyeve vagyunk együtt.

• Nagyszülőknél, más rokonoknál töltött idő: amennyiben olyan szerencsés helyzetben van a család, hogy a nagyszülők aktívak, és szívesen megy hozzájuk a gyerek, akkor ezt érdemes kihasználni. A nagymamával kertészkedni, lekvárt főzni, az unokatesókkal biciklizni, fára mászni, a nagyapával barkácsolni lehet. Ez többet ér a legfantasztikusabb nyári programot ígérő tábornál is, mert maradandó élményt nyújt.

Gondolatok a nyári szünetről 2.

A nyári szünet egyik nagy problémája a reggeltől estig iskolamentes nap strukturálása. Ehhez a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:

• Felkelés: nem kell korán kelni, de a késő délelőttig vagy a délig alvás sem ajánlott, mert nem ez jelenti a pihenést, és felborítja a természetes bioritmust.

• Délelőtti órák: ha van tanulnivaló, akkor ezt inkább a reggeli utánra időzítsük A délelőtt legyen a háztartási feladatok végzésének az ideje is (kivéve a kerti munkákat, ahol az esti locsolást nem feltétlenül jó ötlet déltájt elvégezni).

• Étkezések: amennyiben megoldható, azonos órában legyenek a fő étkezések, és közöttük ne legyen nasi. Persze ez sem kőbe vésett: ha egy fagyi „integet” valahonnan, ne mondjunk nemet, különösen ha az ebéd/vacsora még messze van. De közvetlenül ebéd előtt nem okos befagyizni, mert akkor a főtt étel már nem fog lecsúszni, viszont az el nem fogyasztott ebéd után nem sokkal már éhes a gyermek és borul a rendszer.

• Délutáni pihenés: nem csak az ovis korúaknak ajánlott, hanem a nagyobbaknak is, különösen nagy melegben; és nem feltétlenül alvást jelent, lehet csendes pihenő, halk beszélgetés, olvasás, egy könyv lapozgatása. A telefon nyomogatása, akár levelezés, akár játék van éppen, nem pihenés, még akkor sem, ha csendes.

• Esti lefekvés: később is lehet, hiszen 9-kor még nincs teljesen sötét és nyáron a forgalom is nagyobb; de függjön attól is, hogy aludt-e, pihent-e a gyermek délután; ugyanakkor nem maradhat fenn az éjszakába nyúlóan (még a kamasz sem).

• Visszaszokás az iskolai ritmushoz: az utolsó egy-két hétben már időben feküdjenek le időben a gyerekek és keljenek korábban, hogy a bioritmusuk is visszaálljon szeptemberig az iskolai követelményeknek megfelelően (a nappalok is rövidebbek, 9-kor már sötét van).

•  

Bojtos Tünde

Gondolatok a nyári szünetről 1.

Végre valahára elérkezett a nyári szünet! Sőt: már az első hét el is telt belőle. Nincs olyan gyermek, aki ne várná, legfeljebb a szünetet megelőző bizonyítványosztás okoz szorongást, feszültséget. No, de mostanra már a vártnál gyengébb jegyek is háttérbe szorultak, helyettük a pihenés és kikapcsolódás került előtérbe.

Mert mire jó a nyári szünet? Hogy ne az iskolában üljön a gyermek a legnagyobb hőségben? Hogy pihenhessen a pedagógus? Hogy problémát okozzon a szülőnek/nevelőszülőnek? Igen, ezek a tényezők is jelen vannak, de legfőképpen arra való, hogy a gyermek kipihenhesse magát. Ugyanis a szellemi fáradtságot, a huzamos ideig tartó szellemi megterhelést nem lehet pár nap alatt kipihenni, úgy, mint a fizikai fáradtságot. Az idegrendszernek hosszabb időre van szüksége a regenerálódásra. Ezért is ilyen hosszú a nyári szünet.

Lehet, hogy már elkéstem az alábbi tanáccsal, de ha nem, akkor a nyári szünet beosztásánál, tagolásánál érdemes figyelembe venni a következőket:

• Közvetlenül az iskolakezdés után egy intenzívebb pihenős időszak következzen, mert az egész éves tanulás után nagyon elfáradnak a gyerekek. Nem szerencsés, ha egyből a nyári házi feladatokat veszik elő, vagy matektáborba küldjük.

• A tanulás, ha van ilyen, mert valamiből felzárkóznia kell a gyereknek, vagy kapott a nyárra feladatokat, legyen a nyár közepére, leginkább júliusra, augusztus elejére időzítve. A tanulnivalót osszuk be, a tempó ne legyen feszített és semmiképpen ne legyen napi 3 óránál több. Ha nyári olvasnivalót kapott, bízzuk rá, hogy mikor szeretné elolvasni, akkor se nógassuk, ne célozgassunk rá, ha nem veszi a kezébe a könyvet. Ha úgy látjuk, már eltelt a nyár fele és még mindig kerüli a feladatot, üljünk le negyed órára a gyermekkel, és beszéljük meg vele, hogy miért nincs kedve elolvasni, tisztázzuk az esetleges félelmeit, majd közösen szabjuk meg, hogy mikortól és napi hány fejezetet kell elolvasnia, hogy lehetőleg 10-12 nap alatt végezzen az olvasmánnyal. Ajánljunk fel segítséget az olvasottak megbeszélésében és a könyv tartalmának a lejegyzésében.

• Augusztus második felében lassan visszaállhat az élet a régi kerékvágásba. De ez se legyen a tanulás időszaka, nem jó az utolsó pillanatra hagyni a nyárára kapott feladatokat vagy a kötelező olvasmányt. Az utolsó 2 hétben annyiban foglalkozzon a gyermek és a szülő az iskolával, hogy beszerzi a tanévkezdés kellékeit és „rápihen” az iskolakezdésre.

Bojtos Tünde

Fogadalma félévi bizonyítványosztás után

Az újév első napján/napjaiban a legtöbb ember tesz valamilyen fogadalmat. Nincs ez másként így, az első félévet lezáró bizonyítvány osztását követően a gyerekeknél sem. Jóllehet többnyire nem maguktól teszik, hanem ezt a felnőttek, szülők, pedagógusok várják el. És leginkább a tanulmányi eredményekkel kapcsolatosak, pontosabban a tanulmányi eredmények javítását célozzák meg.

De mi minden kell ahhoz, hogy a fogadalom valósággá váljon? Elsősorban és legfőképpen önismeret. Annak az ismerete, hogy a gyermek tudja, lesz-e ereje, energiája, lehetősége  a célig jutni. Fontos, hogy fel tudja mérni: akarja-e igazán? Mivel a gyermek önismerete nincs azon a szinten, hogy meg tudja ítélni, képes lesz-e egy adott célt elérni, mindig a szülő felelőssége segíteni őt abban, hogy reális célokat tűzzön ki maga elé. Lehet, hogy a gyerek arra vágyik, hogy a matek 2-es legyen 5-ös, de ha tudjuk, hogy a képességei alapján erre nincs reális lehetőség, akkor ne jóváhagyóan bólintsunk rá, ne bíztassuk, hogy „helyes, ezt várjuk”, hanem üljünk le vele és a valódi képességei, továbbá tudásszintje alapján együtt tűzzünk ki célt/célokat.

Fontos, hogy a kitűzött cél betartható legyen. Ne várjunk csodát két vagy három hét alatt, hanem annyi időt szánjunk rá a változásra való várakozásra, amennyi reális.

A fogadalmak kétfelé oszthatók aszerint, hogy közzéteszi valaki, vagy csak magában dönti el. A bátrabbak elmondják, akik meg nem bíznak magukban, vagy megkapták párszor, hogy „már tavaly is megfogadtál valamit és semmi se lett belőle”, inkább megtartják maguknak. Pedig elmondani azért is jó, mert lehet, hogy egy osztálytárs, barát kapcsolódik és együtt könnyebb megküzdeni a feladattal.

A kitűzött cél legyen konkrét. Az általános fogadalmak, mint például: ezentúl jó leszek, a második félévben csak jó jegyeim lesznek, mától fogva vigyázok magamra, biztos nem elérhetőek, hiszen még csak nem is megfoghatóak. De egy konkrétan meghatározott cél már az, ilyen: ezentúl minden vacsora után elviszem a tányérom a mosogatóba, hétvégén segíteni fogok anyának a főzésnél, ha hull a hó, segítek elseperni a teraszról a havat, ha valaki belém köt, kitérek előle és nem rúgok a lábába, meg fogom enni a gyümölcsöt, amit tízóraira csomagoltak. Konkrét cél esetében segít, ha megtanítjuk a gyermeket arra, hogyan ellenőrizze magát, pl. vezessen naplót, amibe beírja, hány órát foglalkozott tanulással, mennyi és milyen gyümölcsöt evett, milyen házimunkában segített.

Hosszú távú cél esetén osszuk szakaszokra a folyamatot és tűzzünk ki több, egymásra épülő kisebb célt! A rövidebb szakaszok könnyebben kezelhetőbbek, több sikerélményt nyújtanak, és mivel kézzelfoghatóbbak, jobban motiválnak a továbblépésre.

Ha mégsem sikerül betartani a fogadalmat, ne hagyjuk, hogy a gyermek összezuhanjon. Helyette vegyük sorba az okokat, hogy miért nem sikerült, a kifogásokat, amivel mentegette magát és ezeket beszéljük át.

Ha több fogadalmat tett a gyermek, és nem sikerül megvalósítani csak egy részüket, örüljünk annak, ami összejött és hagyjunk célokat későbbre is! Több cél esetén rangsoroljunk, hogy mi a fontosabb? Készítsünk listát és vegyük sorba a kitűzött célokat. Ha egyszerre eggyel foglalkozunk sokkal nagyobb eséllyel érünk célba. Aztán, ha sikerült, jöhet a következő!

Sok sikert a fogadalmak megvalósításához és ha mégsem sikerülne, ha nehezünkre esik  megbeszélni a gyermekkel a kudarc okait, forduljunk pszichológushoz: segít más szögből nézni a kitűzött célt, segít reális (rész)célt kitűzni, segít az önismeret mélyítésében.

Bojtos Tünde

Tanácsadó-szakpszichológus

Iskolakezdés

Ha elsőbe megy a gyerekünk, akkor érdemes többször elbeszélgetni vele arról, hogy mi is az iskola. A legtöbb gyerek lelkesen várja, hogy iskolássá váljon és boldogan választja ki, nézegeti, próbálgatja az iskolatáskát, a tolltartót, a tornazsákot. Ugyanakkor lehetnek félelmei is, amelyeket néhány beszélgetéssel el tudunk oszlatni. Hasznos gyakorlati információkkal ellátni: elmondhatjuk neki, mi a tanóra, honnan tudja majd, hogy az óra véget ér (ez a legtöbb gyermek számára az alapkérdések közé tartozik). Elmondhatjuk, hogy milyen órái lesznek, hogy lesz olyan óra, amikor számolnak, olyan, amikor a betűket tanulják, de lesz énekóra és rajz is, meg elmondhatjuk, hogy a tesi tornateremben lesz, és egyedül kell átöltöznie. Kérdezni szokták, hogy mikor lehet enni és inni, vagy akár a mosdóba kimenni, nyugtassuk meg, hogy erre lesz idő és majd a tanítónő elmondja a konkrét szabályokat. Ha tudjuk, hogy milyen lesz az osztályterme, elmondhatjuk, hogy lesz (és hány) padtársa vagy asztaltársa.

Ha van nagyobb testvére, akkor lehet ő az, aki a kicsit bevezeti az iskoláslét gyakorlatába, sőt, jó esetben ez már azáltal megtörtént, hogy az iskolás tesó kötetlenül, akár a közös esti vacsora alkalmával mesél az iskolás élményeiről.

Érdemes együtt végignézni a tanszereket: mi mire jó, melyik füzet lesz a mateké, melyik az írásé, melyik a rajzé.

Ha a gyerekünk már nagyobb, akkor az iskolakezdés gyakran nem egy várt pillanat. Ilyenkor az nem segít rajta, ha azt mondjuk, hogy „tetszik – nem tetszik, márpedig iskolába járni kell”. Jóllehet ez így van, de sokkal jobban támogatjuk gyermekünket lelkileg, ha számba vesszük, melyek az iskolakezdés pozitívumai: találkozás az osztálytársakkal, napi együttlét a legjobb baráttal, találkozás a kedvenc tanárral, és/vagy a kedvenc tantárggyal. Aztán ott vannak a kihívások: sportban, különórákban, tanrenden kívüli tevékenységekben.

Akár most lett elsős a gyermek, akár már nagyobbacska alsó tagozatos, vagy már rutinos iskolás felső tagozatos általános iskolás, a lazább nyári szünetes napok után nagy segítség az az iskolás napi rutinhoz való visszatérésben, ha már iskolakezdés előtt fokozatosan visszaállítjuk a reggeli kelés és esti lefekvés idejét: azaz korábban kelünk, lehetőleg azonos órában, és este korábban fekszünk, szintén azonos órában. Nem csak a jó iskolai teljesítményhez, de általában az egészséges élethez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Egy gyereknek vagy tinédzsernek minimum nyolc óra alvásra van szüksége, így ehhez képest kell kiszámolni a lefekvés idejét, ami nem lehet alku kérdése! Természetesen fontos megbeszélni a gyermekkel, hogy miért kell este pont akkor lefeküdni, de ezt a gyermeknek el kell fogadnia.

Segíthet az elalvásban, ha az esti órákban már nincs tévézés, kütyüzés, viszont van esti mese, vagy egy kis beszélgetés, ami a másnappal kapcsolatos szorongást hivatott oldani.

Mivel iskolakezdés, tanévkezdés (sőt félévkezdés) nincs minden nap, érdemes megünnepelni a napot, vagy az első tanítás hit végét. Az ünneplés része lehet a kedvenc étele vacsorára, valamilyen közös program, esetleg apró ajándék. Ez utóbbi kapcsolódhat a tanuláshoz, hiszen tanévkezdést ünnepelünk, de ne olyan taneszköz legyen, amit amúgy is meg kellene venni, hanem valamilyen extra apróság.

Nagyobb gyermeknél sokat segít az első napok kedvetlenségének enyhítésében, ha úgy érzi, hogy van az életének olyan területe, amelyet ő kontrollál. Tegyük lehetővé, hogy ő válassza ki, milyen ruhát visel az első héten, mi kerüljön az uzsonnás dobozába. A döntés szabadsága magabiztosságot ad, ami pedig segít azoknak a dolgoknak az átvészelésében, amelyek felett nincsen hatalma, jelen esetben az iskolába járás.

A gyerekek sokszor hallanak olyan mondatokat, mint a „Most még könnyű, de majd ha gimis leszel, meglátod, hogy…” vagy a „Felső tagozatban minden sokkal nehezebb lesz!”, ami ijesztő is lehet a számukra. Cserébe emlékeztessük arra, ami folyamatos: az osztálytársai ugyanazok a gyerekek, akik júniusban voltak, és az iskola sem lesz egyik napról a másikra nehezebb Emlékeztessük, hogy a nagy változások általában nem hónapok alatt történnek, hanem inkább évek egymásutániságában látszanak.

És ne semmitmondó üzenetekkel nyugtatgassuk szorongó gyermekünket. Jó szándékú üzenet az, de egyben semmitmondó is, hogy „Ne aggódj, minden rendben lesz!” Vagy „Meglátod, jó lesz!” Vagy „Úgy jössz majd haza, hogy belátod, semmi okod nem volt az izgalomra!”. A fentiek helyett mondjunk inkább olyasmit, hogy „Teljesen természetes, hogy izgulsz. A legtöbb gyerek fél az első naptól a suliban”. Ez segít abban, hogy félelmeit bátran elmondja és érzi, hogy megértjük őt.

Bojtos Tünde

tanácsadó-szakpszichológus

Internetfüggőség

Sok szülőnek ismerős a helyzet: hiába van csodaszép idő kint, lehetne biciklizni, futkározni, nyáron vízben pancsolni, télen jégen csúszkálni, a gyerek inkább a besötétített szobában ül és „gépezik”. Leginkább játszik, vagy közösségi oldalakon nézelődik, néha filmet néz, esetleg zenét hallgat. Akármiről legyen szó a felsoroltak közül, internet kell hozzá! Lássuk az ezzel kapcsolatos számokat (egy, az Európai Unióra vonatkozó felmérésadatai szerint): a 9-10 évesek 35%-a, a 15-16 éves korosztály 80%-a használ internetet és nem csak a házi feladat elkészítésére. Sőt! 83%-uk játszik, 76%-uk videót néz.

Persze ehhez infrastruktúra is kell, és a felmérés szerint ez meg is van: minden második fiatalnak saját internet-elérhetősége van a szobájában, minden harmadiknak okostelefonja, és 90%-nak TV-je a saját szobájában,

Az internetezésnek ugyanakkor nem csak pozitív hozadéka van: a gyermekek 12%-a negatív élményekről is beszámolt, 14% szexuális tartalmú oldallal is találkozott már. Minden harmadik fiatal lép kapcsolatba ismeretlenekkel, kilenc százalékuk pedig személyesen is találkozott tavaly egy világhálón megismert emberrel. Sok gyermek találkozott már az internetes zaklatás valamilyen formájával és bizony a legtöbb érintett gyerek csak passzív, visszahúzódáson alapuló stratégiát alkalmazott ilyen esetekben.

A legijesztőbb azonban az internetfüggőség. Persze, jó dolog, hogy a web lehetővé teszi a legkülönbözőbb információkhoz való könnyű és gyors hozzáférést, az elektronikus levelezést, virtuális közösségek kialakulását. Az is jó, hogy az internet lehetővé teszi a kapcsolatteremtést, eszmecserét, játékot a többi internet-felhasználóval, de az már nem mindig pozitív, hogy az egyénnek nem kell felfednie valódi azonosságát, kedve szerint beállított identitással vesz részt a hálózat “életében”. Jó, hogy lehetőséget nyújtanak a valóságból való kilépésre, és egy virtuális közeg nyújtotta új lehetőségek átélésére, továbbá teret enged a kreativitásra, az önkifejezésre. Ezek a sajátosságok a valóság bizonyos fokú behelyettesítésére teszik alkalmassá az internetes világhálót.

Viszont mindez, ha egy érzelmileg instabil kamasz esetében, ahol hiányzik a kiegyensúlyozott családi háttér, jelen van az elmagányosodás, beilleszkedési és ismerkedési nehézségek…

Szinte minden szülő azt kérdezi tőlem, hogy „miből veszem észre, hogy függő a gyermekem?” Vagy „mit tehetek a függőség kialakulása ellen?”.

És azt is kérdezik, hogy „mi a kíberzaklatás és mit tehetek ellene?”

Ezekre a témákra mindenképpen visszatérek még az ősz folyamán!

Bojtos Tünde

Tanácsadó-szakpszichológus

Tanulás otthon

Ha kezdődik a tanév, akkor újra elkezdődik az otthoni leckeírás, tanulás és ezzel együtt sok helyen a problémák is. Most azt veszem számba, mi mindenre érdemes odafigyelni.

Nagyon fontos teendője a szülőnek kialakítani azt a sarkot, ahol a gyermek tanulni fog: ha van saját szobája, akkor ott, ha nincs, akkor bárhol a lakásban. Az ovis asztalka, amin eddig rajzolt és gyurmázott, „túlhaladott” lesz, helyette egy asztal, egy kis íróasztal, vagy akár lehajtható munkalap beállítása segíti majd a tanulást. Fontos, hogy a tanulósarok nyugodt és csendes legyen, olyan hely, ahol a kistesó nem zavarja a munkát. Ez akkor is fontos, ha a gyermek tanulószobás, azaz az iskolában marad délután és ott írja meg a házi feladatokat, tanulja meg mindazt, ami másnapra kell. Hiszen előfordul, hogy nem minden feladatot sikerül maradéktalanul befejezni, és némi munka még marad otthonra is. Nagyon praktikus, ha a munkaasztal közelében találunk helyet egy polcnak, polcos szekrénynek a könyvek, füzetek, egyéb tanszerek, és minden, az iskolával kapcsolatos eszköz számára.

Egy statisztikai felmérés szerint gyermekek nagy részének nincs megfelelő, strukturált tanulási stratégiája. Sőt nemhogy megfelelő, de többnyire semmilyen tanulási stratégiája nincs. Elég sokat ülnek a tanulnivaló felett, de a hosszú tanulási időhöz alacsony színvonalú információ-feldolgozáshoz társul. Ennek a javítására kell törekedni.

A tanulásban kulcsszó a struktúra: azaz lépésről lépésre kell haladni. Meg kell érteni az információt, aztán az információk közötti összefüggést. Majd az elsajátított tudásra építve kell feladatokat megoldani. Csak a gyakorlás eredményeként várható, hogy az elsajátított ismeretek megmaradnak.

Egy biztos: az olvasás nem tanulás! Attól, hogy a gyermekünk a tankönyv felett görnyed, még nem tanul. Attól, hogy olvassa a tananyagot, a benne levő információk és összefüggések még nem épülnek be a mindennapi feladatmegoldó rutinjába.

Gyakran a különféle tantárgyakhoz eltérő tanulási stratégia kell, és erre majd még visszatérnék egy későbbi bejegyzésben.

Az ideális helyzet az, amikor nincs sok házi feladat. És minél kisebb a gyermek, annál kevesebb van. De a valóság gyakran különbözik az ideális helyzettől és nincs mit tenni, a házit meg kell írni. Ez pedig rengeteg konfliktust szül a szülő-gyerek kapcsolatban. Pszichésen igen megterhelő, amikor a szülő előbb még csak szép szóval, aztán egyre türelmetlenebbül, végül veszekedve próbálja csemetéje értésére adni, hogy miért lenne fontos, ha végre rászánná magát és megírná a leckéjét.

A legjobb ilyenkor a fókuszt a házi feladat elkészítése helyett a tanulás iránti motiváció felkeltésére helyezni. És itt nem arra gondolok, hogy ha kész a házi, akkor kütyüzhet vagy kap egy csokit. Hanem arra, hogy a tanulást élvezetessé és érdekessé kell tenni. De legalábbis nem kellemetlenségek sorozatának kell, érezze a gyermek. Ha nem megy, akkor nem a büntetés, a bosszankodás, a veszekedés, a tv megvonás a megoldás. Inkább érdekessé kell a tanulást: bevethető itt kép, könyv, film, saját sztori, gyermekkori emlék, humor. Ha jól érezzük magunkat, akkor könnyebben tanulunk, és hosszú távon meg is jegyezzük a tanultakat. Ha szorongva, veszekedve, utálkozva erőltetjük az anyagot, nem sok marad meg belőle.

Bojtos Tünde

Rossz jegy

Az elmúlt héten három szülő is fordult hozzám ugyanazzal a panasszal: rossz jegyet hozott a gyerek, pedig még csak egy hónapja kezdődött az iskola. Mi lesz így később?

Természetes, hogy ha gyermek messze a saját képességeit és az elvárásainkat alulmúló jegyet hoz haza, akkor a szülő érthetetlenül áll a helyzet előtt, csalódott, dühös, szomorú – temperamentumától függően. Bármennyire is rosszul érinti a szülőt a helyzet, bármennyire is nehéz a feltoluló indulatokat a helyén kezelni, ezt meg kell tenni. Ugyanis az indulatos reagálás nem oldja meg a problémát, sőt, még ronthat is a helyzeten.

Első lépésként kérdezzük meg a gyermeket, hogy mit gondol arról, miért lettek rosszak a jegyei. Nem mindegy, hogy nem tanulta meg a leckét, nem értette, esetleg nem készítette el a házi feladatot.

Fontos, hogy ne kikérdezés legyen, hanem beszélgetés. Amire időt szánunk. Leülünk. Mondjuk a nappaliban, hozunk egy bögre teát és egy tányér kekszet, ezáltal is nyomatékosítva, hogy partnerek közötti beszélgetés következik és nem kihallgatás lesz.

Nem lehet a gyereket nyaggatni azzal, miért nem hozott jobb jegyeket. Persze nem mindegy, hogy milyen jegyet hoz a gyermek, mert bizony beleszámít a felvételibe. De ha folyamatosan ez a téma, gyerekünk egy életre meggyűlölheti a tanulást, és komoly önértékelési gondokkal fog majd küzdeni, mert elhiszi, hogy csak annyit ér, amilyen jegyet kap. Pedig dehogy!

Nem kell nagyon mélyen belemenni ebbe a témába ahhoz, hogy belássuk, a jegyek csak számok, és néha köszönőviszonyban sincsenek a gyermek valós képességeivel. Lehet, hogy az adott teszttel ezt az eredményt érte el a tanuló, mással pedig mást ért volna el. A lényeg azonban nem az, hogy hányast kapott a gyerek, hanem az, megismerjük, miben jó a gyerekünk. Hogyan lehet a jó képességekre építeni, megerősíteni gyermekünket abban, hogy van, amiben jó (és mindenki más területen jó, nem mindenben és nem ugyanabban). Ezzel segítjük az önértékelése kialakulását: azt, hogy megismerje annyira magát, hogy tudja, ebben vagy abban a tárgyban, ezen vagy azon a területen jó, vagy nem annyira az. Ezzel meg tudjuk védeni a kudarcoktól is: hiszen saját magával szemben sem lesznek elérhetetlen elvárásai (egy botfülű gyerek sosem fog énekből jeles lenni, és egy kétballábas kisfiú sem hoz tesi ötöst fociból).

A gyerek megszidása, leteremtése, megszégyenítése, megbüntetése a rossz jegy miatt azért sem eredményes, mert legközelebb megpróbálja eltitkolni azt. Persze, az e-naplók világában ez nem egyszerű feladat, és inkább csak elodázni lehet azt, hogy a szülő megtudja hányast ért egy dolgozat vagy egy felelet. Ezzel pedig csak annak a lehetősége kerül időben messzebbre, hogy kiderítsük: mi az oka a gyenge eredménynek?

Egy biztos, mielőtt leülnénk a gyerekünkkel megbeszélni a dolgokat, érdemes végiggondolni, azt is, hogy neki ez mekkora csalódás. Ne feltételezzük startból, hogy nem készült rá, hogy elfelejtette, mikor lesz dolgozatírás, hogy nem érdekli a tárgy. Mert lehet, hogy tanult, hogy készült, hogy stresszes volt, és mégsem sikerült olyan jól az a dolgozat. Lehet, hogy pont nekünk akarta bizonyítani, hogy milyen jó ő ebben. És most el van keseredve, nullára süllyedt a motivációja és alighanem el ment a kedve a további tanulástól. Ezt pedig szidás, szemrehányás, büntetés csak tovább rontja.

Bojtos Tünde

Milyen a jó mese?

Elérkezett a november és ezzel a csapadékor, hűvös idő, no meg a korai sötétedés, amikor délután 4-kor már haza kell jönni a játszótérről, és amikor nem lehet a kertben futkározni, labdázni. Ilyenkor jó bekuckózni és jöhet egy jó mese! De milyen a jó mese?

A jó mese elvarázsol, elrepíti a gyermeket a képzelet világába, mégpedig szó szerint: mesehallgatás közben belső képek jelennek meg, a gyermek megjeleníti magának a hallott szöveget. Ez egy sajátos tudatállapot, amikor tökéletes egyensúlyban működik a bal és a jobb agyfélteke. A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket. A belső kép ugyanis feldolgozás: az indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása. A gyermek utazik a cselekményben, belekerül abba, elsodorja őt. Ebben a csodálatos állapotban megszűnik a félelem, a  szorongás, megnyílik a figyelem és az út a tudattalan felé. Bizonyított tény, hogy azok a történetek, amiket ilyenkor hall a gyermek (de a mesére nyitott felnőtt ember is) nagyon mélyen elraktározódnak, és sokszor olyankor tudjuk előhúzni ezeket a meséket a kincsestárunkból, amikor arra a legnagyobb szükségünk van, amikor lelki támasszá válik a mese üzenete, vagy amikor kulcsot ad a továbblépéshez.

Sajnos, a képzelőerő képessége eltűnőben van, ezért fontos aktivizálnunk a teremtő képzeletet. A teremtő képzeletnek, az aktívvá válásának van egy nagy akadálya: a készen kapott kép, a látott mese, amit a gyerek a tévén, laptopon, telefonon néz.

Amint a külső kép megjelenik, abban a pillanatban leáll a mese legfontosabb mozzanata: a belső képkészítés. Olyan, mintha mese lenne, de nem az. A gyermek nem tud elszabadulni, nagyon sok a belső feldolgozni valója, de nem tud különbséget tenni a belső és külső kép között. A tévé, vagy más monitor előtt egyre feszültebb, egyre agresszívabb lesz. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszerére. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.

A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére és feldolgozásra. Két-három éves kortól a szülővel közösen már meg lehet nézni egy tíz-tizenöt perces mesefilmet, de fontos, hogy folyamatosan figyeljünk arra, hogy a gyermek miként reagál a látottakra. Iskoláskor előtt semmiképpen sem lenne szabad átlépni a napi maximum fél órát, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Hogyha az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.

Azt sem szabad elfeledni, hogy bármilyen bájos legyen is egy kislány, a rajzfilmekben ábrázolt irreális ideáloknak megfelelni nem tudhat, így elkezdődhet egy életen át tartó elégedetlenség önmagukkal, a lehetetlen ideálok kergetésével együtt. Nem véletlen, hogy a megkérdezett általános iskolás lányok több mint kétharmada érzi magát kövérnek és csúnyának a Disney-hercegnőkhöz képest. A megjelenésen túl a mesékben a szépség nemcsak fizikai adottság, hanem gyakran társadalmi státusz is.

De én nem tudok mesélni! – panaszolja nekem a legtöbb szülő. Sokan félnek attól, hogy élő szóban meséljenek, és ne könyvből olvassanak fel. De meséljünk fejből még akkor is, ha nem a saját mesénket mondjuk el! Nem baj, ha valakinek ez nem erőssége, el kell olvasni előre a mesét, és rosszabbul, keverve-kavarva az eseményeket, részleteket is kihagyva akár, de fejből elmondani. Ritmikusan, dallamosan meséljünk, mert ez hozzájárul a nagyon erőteljes belső képek kidolgozásához. A ritmus, a dallam, az ismétlés segíti a gyereket a belső film megalkotásában.

Egy jó mese teljes, eredeti formában jut el a gyermekhez, nincs rövidítve, nincs kilúgozva belőle a konfliktus. Egy jó mese feszültséget teremt és feszültséget vezet le. A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet megjósolható, a feszültséget pedig az előre nem látható események adják. Eközben gazdagítja, mozgásba hozza a gyermek képzeletét és eligazítja érzelmeiben. Nem utolsósorban megfelel a gyermek életkori sajátosságainak és érdeklődésének. A mese  tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ. Ebbe a sajátos gondolkodásba azért illeszkednek tökéletesen a mesék, mert ugyanolyan egyszerűnek és szélsőségesnek mutatják a világot, mint amilyennek azt a gyermek megéli.

Bojtos Tünde

pszichológus

Adventi készülődés

Advent szavunk a latin adventus főnévből ered, jelentése eljövetel, megérkezés. A reményteli várakozás időszaka ez, a keresztény világban Krisztus eljövetelére várunk. Ezért az adventi időszak Karácsonyt megelőző este, Krisztus születésekor ér véget.

Az adventi időszak egyben a karácsonyi előkészület ideje. Ilyenkor előkerülnek az adventi lakásdíszek, az adventi naptár, az adventi koszorú.

Ez utóbbit már az 1800-as éve eleje készítenek. A mai koszorúkon 4 gyertya van, ezt vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet.

Az adventi naptár használatának szokása 1900 körül kezdődött, egy édesanya találta ki, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt karácsonyi ajándékok miatt. Aztán, amikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett: olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.

Napjainkban, amikor amúgy is sok édességet kap a gyermek, még a Mikulás is többnyire azt hoz, kérdés, hogy súlyosbítsuk-e ezt még adventi kalendáriummal? Hiszen lehet csoki helyett apró ajándékot adni. Csak sajnos az apróságok zöme egyszerű műanyag szemét, amely az esetek többségében aztán a gyerekszoba egyik fiókjának az alján várja, hogy kidobják.

A mai gyerekek többségének nem egy újabb játékra, vagy még egy tábla csokira van szüksége, hanem a szülőkkel eltöltött meghitt pillanatokra, a családdal közös élményekre. Ezek az emlékek fogják átsegíteni majd későbbi életében sok nehéz pillanaton. Így aztán az adventi naptárba (amit készíthetünk kis dobozkákból, pár forintos papírzacsikból, vagy párjavesztett zoknikból is), olyasmit lehet elrejteni egy-egy cédulán, hogy: beszélgetés (szigorúan a mobiltelefonok kikapcsolásával), társasjáték, bármi olyan közös tevékenység, amelyben mindenki örömmel vesz részt, mint karácsonyfadísz vagy ajándék készítése. De kerülhet az adventi naptárba téli vagy karácsonyi témájú mese, amit aztán együtt, a paplan alatt összebújva olvashatunk el. De lehet egy recept is, amit közösen sütünk meg. Ha mégis játékra szavazunk: egy egyszerű Lego vagy egy puzzle darabjait rejthetjük el és a hetek alatt összegyűl a kiraknivaló. De egy közös családi forró csokizás, a helyi karácsonyi vásárban való bámészkodás (és nem pénzköltés, hanem inkább ajándékötletek gyűjtése), egy mozi vagy otthoni dvd-zés is jó ötlet lehet.

Persze egy-egy csoki, vagy valami egészséges édesség, mint szárított gyümölcs is jöhet, meg iskolában használható apróság, mint egy érdekes ceruza vagy illatos radír, egy nagyító vagy hegyező. De egy kavics, amit a tengerparti nyaralásról hoztunk, szintén okozhat örömet, és felelevenítheti a közös emlékeket. Jöhet egy kifesthető kép (valami téli témával, internetről letöltve, de ügyesebb szülő saját kezűleg is rajzolhat valami kifesteni valót).

Ahol sok gyermek van, mint a nevelőszülők többségénél, ott lehet közös a naptár: minden nap másik gyermek húz (vigyázzunk a sorrendre!). És ha közös a meglepetés, mondjuk társasozás vagy egy karácsonyi film megnézése, esetleg séta a kivilágított főtéren akkor ez egyértelműen mindenkire, a család összes tagjára vonatkozzon. Ha azonban az aznapi ajándék édesség vagy valami apró játék, vagy színező, akkor minden gyermeknek jusson egy-egy darab/példány (színezőnél, játéknál vegyük figyelembe a gyermekek korát és érdeklését is).

Bojtos Tünde