Jelentkezés-nevelőszülővé válás menete

nevelőszülő

A nevelőszülővé válás menete

  1. A Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat jelenleg az alábbi területről fogadja a jelentkezőket:

Főigazgató:

Karsa Andrea főigazgató

Tel.: +3630 539 8730

info@gyermekvedok.hu

Bács-Kiskun, Tolna, Baranya megye:

Szigeti Károlyné: +3630-788-6528
szigetiklari63@gmail.com

Veszprém, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy megye:

Szalai József: +3630-237-2682
szalai677@gmail.com

Budapest, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megye:

Somorjai Dezső: +36 70 704 4962

Komárom-Esztergom megye:

Vezér Hilda: +3670-704-6050

  1. Telefonon és személyesen is nyújtunk információt, a jelentkezőktől önéletrajzot, és motivációs levelet kérünk. Az önéletrajz beérkezésével tekintjük hivatalosnak a jelentkezést. Ezt követően személyes meghallgatásra hívjuk a jelentkezőt együtt élő házastársával, élettársával.
  1. A megbeszélést követően a nevelőszülői hálózat szakemberei környezettanulmányt készítenek a jelentkező otthonában, annak érdekében, hogy a gyermekek fogadásához szükséges tárgyi feltételeket megtekintsék, és az esetleges hiányosságokat, valamint azok pótlását megbeszélhessék a leendő nevelőszülőkkel.
  1. A leendő nevelőszülő, és házastársa, élettársa pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell hogy részt vegyen. Továbbá az egészségügyi, fizikai alkalmasságot háziorvosi – esetleg szakorvosi – véleménnyel igazolni kell.
  1. A jelentkezőnek és a felnőtt családtagoknak be kell szerezniük egy három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.
  1. A jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem folyik ellene eljárás, illetve nem ítélték el jogerősen gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény miatt, szülői felügyeleti jogát a bíróság nem szüntette meg, illetve nem szünetelteti gyermeke nevelésbe vétele miatt (Gyvt. 15.§. (8)).
  1. A leendő nevelőszülőnek a törvény által kötelezően előírt
  • 240 órás, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő, nevelőszülői szakképesítést adó felkészítő tanfolyamon, vagy a
  • 60 órás nevelőszülői felkészítő képzést követő Központi Oktatási Program (KOP) szerinti képzésen kell részt vennie.

A jelentkező képzettségének megfelelően az OKJ tanfolyam bizonyos óráinak látogatása alól felmentést kaphat, de a modulzáró vizsgák letétele mindenki számára kötelező.

A nevelőszülő családjába gyermeket fogadhat:

  • az OKJ tanfolyam elvégzését követően,
  • az OKJ tanfolyam első modulzáró sikeres vizsgáját követően,
  • a 60 órás felkészítő tanfolyamot követően.

E két utóbbi esetben, a gyermek kihelyezése után a foglalkoztatás megkezdésétől számított két éven belül eredményesen el kell végezni az OKJ vagy a KOP tanfolyamot.

  1. A nevelőszülőnél a saját gyermekkel együtt legfeljebb hat gyermek és fiatal felnőtt nevelkedhet egyszerre. A gyermekek létszámát befolyásolják a környezeti adottságok, a nevelőszülő személyes tulajdonságai, és a felkészültségén túl a nevelt gyermek(ek) szükségletei is. A nevelt gyermekek számát a jogszabályi előírások figyelembe vételével a működtetővel együtt kialakított közös döntés határozza meg. A nevelőszülői feladatok vállalása foglalkoztatási jogviszonyban történik.
  1. A területileg illetékes Kormányhivatal Gyámhivatala által kiadott működési engedély birtokában a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat írásbeli keret megállapodást köt Önnel a nevelőszülői jogviszony általános kérdéseiről.

Ezután megkezdődhet annak a gyermeknek a kiválasztása, akinek az Ön családjára van szüksége. Az Önnél elhelyezett gyermek, fiatal felnőtt befogadásáról kiegészítő megállapodás készül. A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony a keret megállapodás alapján attól az időponttól jön létre, amelytől kezdve a Gyámhivatal a határozatában a gyermek gondozási helyeként a nevelőszülő háztartását jelölte meg.

  1. Ha a szakemberek és Önök együtt megtalálták ezt a gyermeket, akkor a helyezési értekezlet után egy pár hetes ismerkedési, barátkozási időszak következik. Ez alatt kialakul az a kezdeti bizalom, melyre a további kapcsolat épülhet.

Ideiglenes hatályú elhelyezés esetén erre nincs mód, hiszen a gyermek azonnali elhelyezésével szükséges megszüntetni a kialakult veszélyhelyzetet, mely az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermekek ellátását is biztosító nevelőszülőtől nagy empátiát és szakértelmet igénylő feladat.

  1. A tervezési értekezleten készül el a gyermekre vonatkozó elhelyezési javaslat és egyéni elhelyezési terv, amelyet a Szakértői Bizottság javaslatával együtt a Szakszolgálat felterjeszt az illetékes gyámhivatalhoz, ahol tárgyalás keretében történik meg a döntés a nevelőszülői családba helyezésről. A nevelőszülői kihelyezésről a gyámhivatal határozatot hoz, s ezután kerülhet a gyermek ténylegesen is a családba. A Gyermekvédelmi törvény értelmében a nevelésbe vétellel a nevelőszülői családba kerülő gyermek számára gyermekvédelmi gyám kerül kirendelésre.
  1. A nevelőszülő természetesen ezután sem marad magára: a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat nevelőszülői tanácsadója, pszichológusa folyamatosan segíti Őt munkájában, támogatja a felmerülő problémák megoldásában, kezelésében. A nevelőszülő működésétől kezdődően évente legalább 6 órás, legfeljebb 12 órás továbbképzésen köteles részt venni, melyet a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat biztosít számára.

Részletes jogi információk:

  • évi XXXI. törvény „A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról” (a szövegben Gyvt.)
  • évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról
  • 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről.
  • 513/2013. (XII. 29.) Korm. Rendelet a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről
  • 29/2003. (V.20.) ESzCsM rendelet a helyettes szülők, a nevelőszülők, a családi napközit működtetők képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint az örökbefogadás előtti tanácsadásról és felkészítő tanfolyamról
  • 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről