Öt éves a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat

2015-ben alapították a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálatot, így idén 5 éves fennállását ünnepli. Ennek kapcsán beszélgetek Szalai József stratégiai igazgatóval a PGYSZ múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

• Kedves Józsi, kérlek, mesélj magadról! Miért éppen a szociális szakmát választottad? Hogyan kerültél a PGYSZ-hez, milyen feladatokat láttál el?

Bár az első kérdésed egyszerűnek tűnik, mégis oly mértékben összetett, hogy amennyiben élnék azzal a lehetőséggel hogy mindent elmondjak, amit el tudnék és el szeretnék mondani magamról, az már önmagában meghaladná egy szokványos interjú terjedelmi korlátait, hiszen nem vagyok „mai gyerek”… Komolyra fordítva a szót: annyi minden történt velem az életben magánéleti és szakmai vonatkozásokat tekintve egyaránt, hogy itt és most csak nagy vonalakban tudok válaszolni. A kádárkori ötvenes, hatvanas éveket írjuk: nem könnyű, de tisztes – és nem utolsó sorban nagyon színes – gyermekkorom volt  egy kis Veszprém megyei faluban, három gyermekes család (fiúk) első gyermekeként, óvodába nem jártam (mert nem volt) , majd iskolák, zeneiskola, ifjoncként középiskola. Győrben végeztem, textiltechnikusként vágtam neki a nagybetűs életnek. Képzőművész körbe jártam, textiltervező iparművész szerettem volna lenni, de ez sajnos nem jött össze. Első nekifutásra nem vettek fel az Iparművészeti Főiskolára, másodikra meg már nem futottam neki… Hat év ingázás: a Pápai Textilgyárban kezdtem el dolgozni, kezdetben művezetőként kerestem a kenyerem, majd programozó technikusként fejeztem be életemnek ezt a rövid szakaszát… Aztán szinte „berobbantak” a 70-es évek, amikor is alapjaiban megváltozott az életem. Mivel kis falumban akkortájt kezdte meg működését egy később országos hírűvé vált idősotthon, 1977-ben az akkori igazgató ide hívott dolgozni raktáros-könyvelőnek, igazából itt „fertőződtem meg” a segítő munka, a szociális szakma szeretetével. Annyira, hogy innen mentem nyugdíjba 2011-ben (Istenem, 34 csodálatos év!), miközben egy felsőfokú szakképesítést, három magyar- és egy uniós diplomát sikerült begyűjtenem… A képesítéseket illetően csak annyit, nem a mennyiség a lényeg, hiszen gyűjtögetni a hörcsög is tud, hanem ami emögött áll, és az nem más, mint egyfajta tudatos építkezés, amely belülről fakadt. Ez – egy akkor már – határozott, következetes elvárás volt saját magammal szemben. Hogy értsd mire gondolok: kezdetben pénzügyekkel foglalkoztam (gazdasági vezető lettem), majd ténylegesen az intézmény fő profilja, a  szociális segítés felé fordultam, ami nagy kihívás volt a „műszaki, majd gazdasági előéletem” után, hiszen egy számomra eddig ismeretlen területet kellett megismernem, és ezen a területen kellett megfelelnem, természetesen elsősorban az ellátottjaink, valamint hozzátartozóik, de nem utolsó sorban magam felé nap mint nap… Büszkén vallom, hogy a „Bárczi-n” olyan nagy nevek okítottak a szakma alapjaira mint pl. Göllesz tanár úr, de sorolhatnám az ő pályatársait hosszasan, akik mind karizmatikus emberek, és persze nagyszerű pedagógusok voltak. A rendszerváltást követően 1991-ben – egy kemény pályázati mezőnyből győztesen kikerülve – az igazgatói székben találtam magam…  Aztán Államigazgatási Főiskola, majd nemzetközi gyakorlat Franciaországban, menedzserképzés, és itt már nem volt megállás… Veszprém megye módszertani intézményét vezettem, a Külsővati Idősek Otthona jól csengő név volt a szakmai palettán. Az intézmény módszertani munkája kapcsán szoros szakmai kapcsolatban álltunk a minisztériummal, megyei és megyén kívüli társintézményekkel, ezen felül pedig jelentős nemzetközi kapcsolatokat ápoltunk idősellátó intézményekkel, külföldi szakemberekkel, civil szervezetekkel. Vezetésem alatt komoly beruházások történtek, számos innováció indult el a „külsővati műhelyből”, melyekre jóleső érzéssel gondolok vissza, de a legfontosabb: lakóink ellátása példaértékű volt, mindezeket az ágazati irányítás és fenntartó is magas elismerésekkel nyugtázott. 2011-es nyugdíjazásom után – egy rövid időre – még kipróbáltam magam az üzleti szférában. Aztán egyszer csak  megcsörrent a telefonom…

• Gondolom, innen kezdődik az az új fejezet az életedben, amit „csupa nagy betűvel” PGYSZ-nek hívnak! Tényleg, hogy is volt ez? Milyen feladatokat láttál el?

Valóban. A telefon másik végén nem más, mint Karsa Andrea főigazgatónk volt, aki megkérdezte: pillanatnyilag vannak-e „szabad gyökeim”, illetve ha igen, lenne-e kedvem Vele együtt dolgozni a gyermekvédelmi szakellátásban? Váratlanul ért a hívás, de nagyon jólesett.  Andreát  a „módszertanos időkből”, még a minisztériumból ismertem. A telefonban elmondta, hogy épp egy nevelőszülői hálózat létrehozásán dolgozik, és hogy a szervezetépítésben egy menedzser típusú kollégára lenne szüksége, és konkrétan rám gondolt. Hát mit mondjak? Megállt bennem az „ütő”… Én, aki a fél életemet az idősellátásra tettem fel, most egyszerre gyermekvédelem? Úgy éreztem, a dolog bármennyire is a segítésről szól, mégis csak egy teljesen más terület. Kértem egy nap gondolkodási időt, majd rövidesen személyesen találkoztunk. Végül is úgy láttam: a szakmai jogszabályokat, elvárásokat, gyakorlatot kitartó tanulással el lehet sajátítani, a többi hozzáállás, szervezőkészség, elköteleződés kérdése… Igent mondtam! És most jön a PGYSZ történetének általam „hőskorként” emlegetett szakasza. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem.  2015 közepétől egy éven keresztül fizetés nélkül, önkéntesként dolgoztunk. A legfőbb feladat – miközben Andrea elkészítette a működéshez alapvetően szükséges dokumentumokat – a hálózatépítés, azaz a leendő nevelőszülők toborzása, majd képzésük elindítása, működési engedélyük megszereztetése volt, miközben párhuzamosan önmagunkat (mármint a PGYSZ-t) is meg kellett mutatni, be kellett mutatni a szakma szereplői, ill. a tágabb értelemben vett „külvilág” felé. 2015 december 21-én 8 nevelőszülővel, 16 férőhellyel megkaptuk a Fővárosi Kormányhivataltól a működési engedélyünket. Immár nevelőszülőink és gyermekeink is voltak. Számomra a java csak most kezdődött: toborzás, médiákon keresztül, lakossági fórumokon, plakátozás, szórólapozás, telefonos és személyes ismerkedés a jelentkezőkkel, látogatások, összejövetelek, beszélgetések, környezettanulmányok, sok-sok papírmunka, képzés, tanácsadás, ismerkedés, bemutatkozó látogatások  TEGYESZ-eknél, SZGYF-eknél, Gyámhivataloknál, stb… Mozgalmas napjaink voltak, miközben potenciálisan szép lassan növekedni kezdett a nevelőszülők és férőhelyeink száma, és ez  tart a mai napig. Persze mára már nem a toborzáson van a hangsúly, a mennyiségi növekmény helyett a minőség fejlesztésének szempontjai váltak elsődlegessé. Több mint egy év elteltével már „saját lábára” állt a szervezet, új munkatársaink is lettek. A közép-dunántúli régióban nevelőszülői tanácsadóként igyekeztem legjobb tudásom szerint segíteni a hozzám tartozó nevelőszülők munkáját, miközben tanultam, tanultam, tanultam. Minden egyes nap, minden egyes eset, minden nevelőszülői probléma újabb és újabb kihívások elé állított, melyek megoldása, vagy épp a megoldáshoz vezető út meglelése hozzájárult szakmai épülésemhez. Andreától, de a kollégáimtól is nagyon sok segítséget kaptam. És most figyelj: a nevelőszülőktől is nagyon sokat tanultam. Aztán ahogy növekedtünk a nevelőszülők és a férőhelyek számában, úgy egyre inkább szükségessé vált  újabb és újabb nevelőszülői tanácsadók felvétele, alkalmazása. Innentől területi igazgatóként már – Tolna megye kivételével – az egész dunántúli régió nevelőszülőinek és tanácsadóinak szakmai munkáját kellett koordinálnom, segítenem, ugyanakkor ellenőriznem is. Itt már elmondhatom azt, hogy ekkorra képessé váltam arra, hogy új kollégáim betanításával közvetítsem a Szakmai Programunkban is megfogalmazott elvárásokat. Nagyon sok pozitív tapasztalat, ugyanakkor sajnálatos esetek is kapcsolhatók ehhez az időszakomhoz.  Ez utóbbiról csak annyit mondanék, hogy néhány nevelőszülőnktől a nem megfelelő, vagy éppenséggel etikátlan munkavégzésük miatt meg kellett válnunk. Meggyőződésem, hogy ezen esetekben helyesen jártunk el, hiszen ez a fajta „megtisztulási folyamat” is hozzájárult a minőségbeli épülésünkhöz, szakmai hitelünkhöz. Mi ezt nem szégyelljük, bátran felvállaljuk – hiszen a bajokat, súlyos szabályszegéseket nem söpörjük a szőnyeg alá -, miközben nagyon büszkék vagyunk elért eredményeinkre. Összességében elmondhatom: ez is egy nagyon szép, izgalmas, kihívásokkal teli időszak volt. Hozzá kell tennem, hogy a Somogy-Baranya megyei szakmai vezető 2019. január 1-i kinevezése rendkívül sok terhet levett a vállamról, hiszen innentől e földrajzi egységben gyakorlatilag megosztottuk a feladatainkat.

• Mikor neveztek ki stratégiai igazgatónak, és mi ebben a munkakörben a feladatod?

2020 szeptember 1-től ért a megtiszteltetés, amely egy teljesen új, izgalmas feladat. Tudni kell, hogy ezt a lépést egy alaposan átgondolt szervezeti átalakítás hozta magával. Úgy láttuk, hogy a PGYSZ mint munkaszervezet az erőteljes abszolút számbeli növekedése kapcsán egy olyan mérföldkőhöz érkezett, amikor szükségessé vált újra gondolnunk gyakorlatilag mindent, ami egy ilyen rohamos léptekben fejlődésnek indult munkaszervezet esetében – ha akarjuk, ha nem – indokolt. S hogy mi ebben a munkakörben a feladatom? Őszinte leszek: még nekem is nehéz összefoglalni, de megpróbálom… Elvárás, hogy gyakorlatilag konstruktív segítője legyek a főigazgatónak, ill. a vezetői értekezletnek, e minőségemben szakmai-, tervezési-, fejlesztési-, tanácsadói feladatokat kell, hogy ellássak. Hatáskörömbe tartozik többek között – és most bocsáss meg, hogy nem idézem be egy az egyben a munkaköri leírásomat –  különböző tervek, irányelvek, programok, rendszerek és eljárások kidolgozása, megvalósítása és  figyelése stratégiai célok megvalósítása érdekében. Fontos: a szervezet működéséhez a személyi és tárgyi feltételek biztosítására javaslatok megtétele, az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítására elképzelések, javaslatok előterjesztése. Még talán amit kiemelnék: menedzserként fontosnak tartom a PGYSZ kommunikációs és marketingstratégiájával kapcsolatos döntés előkészítési munkát. És még két dolog: ezzel a beosztással a PGYSZ minőségirányítási vezetője és képzési felelőse is lettem…

• Hogy látod a PGYSZ fejlődését és eddigi életútját?

Nem „hazabeszélek”: az elmúlt öt évünk önmaga reklámja. Iszonyú mértékű építkezés van  a hátunk mögött, büszkén állíthatom, hogy a nevelőszülői hálózatok palettáján szinte a semmiből meghatározó tényezővé, szolgáltatóvá nőttük ki magunkat. De ne csak a mennyiségi fejlődésről beszéljünk! Óriási előrelépés, hogy 2020-ra, öt év után ISO 9001:2015 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerben dolgozunk. Még ami a fejlődést illeti:  gyermekeink, nevelőszülőink, munkatársaim  érzésem szerint igazi „csapatba” kovácsolódtak, jól érzik magukat, és ami nem utolsó: a közvélemény visszajelzései – nem megfeledkezve a kis számú negatív visszacsatolásokról sem – összességében  bátorítóak, bíztatóak. Ami a PGYSZ eddigi életútját illeti, mint minden közösségben, családban, voltak botlások, nehézségek, kudarcok, ugyanakkor  szép, boldog napok, sok-sok elismerés, előremutató fejlemények. És hála a csapatnak, mindenkinek, ez utóbbiból sokkal, de sokkal több volt. És meg egy nagyon fontos dolog: folyamatosan éreztük és érezzük mai is a fenntartónk – a Magyar Pünkösdi Egyház – töretlen bizalmát és hathatós támogatását.

• Milyen nehézségekkel kellett eddig szembenézned?

Egyszerű a válaszom: minden olyan dologgal, ami új volt számomra ebben a szakmában. De nagyon sokat segített Andrea, aki probléma esetén a nap szinte minden percében elérhető volt, de nem szabad megfeledkeznem az olyan rutinos munkatársaimról sem, mint pl. Jungvert Vali (jelenleg szakmai vezető), akinek szinte az egész élete a gyermekvédelemről szól… És ha nehézségekről kell beszélnem, egy dolgot mindenképp meg kell említenem: az emberi ostobaság, ami főleg a hivatali packázásokban, a hatalom fitogtatásában ölt testet. A hatósági ügyintézés sajnos nagyon személyfüggő, és ez nem szabadna hogy így legyen! Nem részletezném, de aki a gyermekvédelemben dolgozik, tudja mire gondolok…

• Milyen pozitív, örömteli dolgokat éltél át eddig?

Hú, ez jó kérdés, és nagyon kellemes. Megpróbálom röviden rendszerezni. Amikor a PGYSZ-hez kerültem, naponta jó érzéssel töltött el az újabb és újabb ismeretek megszerzése, elsajátítása. Mindig örül az ember, ha egy-egy új nevelőszülőt tud toborozni, megnyerni, aki aztán később bizonyítottan is megállja a helyét. Tanácsadóként a nevelőszülők barátsága, tisztelettel teli viszonyulása, őszinte érdeklődése mindig jó érzés volt, de legfőképp, amikor az általa ellátott csöppségek ismerősként szaladnak eléd, adják a puszit… Később, területi igazgatóként az új munkatársak „betanítása”, bevezetése a PGYSZ szervezeti kultúrájának rejtelmeibe, és persze az ő későbbi visszajelzéseik… És hát örömmel töltött el pl. minden olyan alkalom, ahol együtt lehettünk gyermekeinkkel, nevelőszülőinkkel, munkatársainkkal, pl. családi napok, táborozások.

• Hogyan látod a PGYSZ jövőjét, fejlődését ?

Ha nekem szegezed a kérdést, akkor ez nyilván szubjektív dolog, hisz egy szervezet, egy cég jövője rengeteg külső és belső tényezőtől függ, pl. utalnék itt a szabályozók mindenkori változására, ami legnagyobbrészt tőlünk független, de attól is, hogy  esetleg 10 év múlva kik és hogyan dolgoznak ebben a „szekérben”, amit PGYSZ-nek hívnak… Egy biztos: ha ebben a szellemben, ebben a munkatempóban, ezzel az elhivatottsággal – és egy irányban! – próbáljuk tolni a „négykerekűt”, akkor túl nagy baj nem lehet, nagy ballépések nem lehetnek.  Már rég túl vagyunk azon az időszakon, amikor még a nevelőszülők toborzása fontos kérdés volt, ma már véleményem szerint sokkal inkább a minőségre kell, hogy fektessük a hangsúlyt. A számbeli növekedés persze nem baj, de nem elsődleges. Hittel, emberséggel, szakmaisággal tovább kell mennünk azon az úton, amelyre ráléptünk ! A kimeneti oldalon kiegyensúlyozott, boldog gyermekeket, társadalmilag elismert nevelőszülőket, a maiakat, és a maihoz hasonló nagyszerű munkatársakat szeretnék látni! Zárójel: ahhoz, hogy lássam, én is kellek majd…

• Milyen célokért dolgozol most, milyen fejlesztések várhatók?

Megpróbálok diplomatikus lenni: nyilvánvalóan folyamatosan fejlesztünk. Fejlesztések várhatóak az emberi erőforrásokat illetően, infrastrukturálisan, szakmailag, és minden olyan vonatkozásban, melyeket lehetőségeink, forrásaink engednek. Székhelyünk már impozáns, szép, de ezen kívül regionális telephelyek létrehozása, új szakfeladat/ok, új típusú képzés beindítása, programszintű előrelépések és sok más egyéb is szerepel a tarsolyunkban. De ezeket konkrétan nyilvánosságra hozni már nem feltétlen az én kompetenciám…